Az oktatási hivatal az elmúlt években hatékonyan kívánta fejleszteni a népművelést. Úgy vélték, hogy az általános iskolák számára előírt óraterv a zeneiskolák pedagógusainak felkészüléséhez is nélkülözhetetlen. Sok helyről érkezett visszajelzés, hogy a zenetanár órán reagál és reflektál, és a pillanatnyi felvevő képességhez igazítja a követelményt, és a tudás átadását. Néhány éve, szintén visszajelzésként készült-e fogalmazás:

   A következő zeneórát az érkező növendék testi-szellemi-lelki állapotának figyelembevételével tartom meg.  Törekszem arra, hogy hangszertudásommal mindent megtegyek annak érdekében, hogy a gyermek zene iránti vágyát felkeltsem, és a tanulandó zenemű örömet, kihívást jelentsen neki. Bármit játsszon, legyen igénye a szépen csengő, zengő, áradó hangra, mert a hang rezgés, s az képes mindent jobbá tenni. 

   Teljes empátiával és beleérzéssel fordulok felé, s próbálok kiszakadni a saját elképzeléseimből, mit kellene tudni a gyermeknek. Világos előttem, hogy egész délelőttjét és kora délutánját a „kell” és „kötelező” szavakkal is fémjelezhető oktatási módszer határozta meg. A leminősítés elkerülése, jutalmazás elérése késztette cselekvésre, hogy az előírásoknak, a tantervnek megfeleljen.                                                                             

   A gyermek 3-4 éves koráig felnőtt kora teljes tudásának 70 százalékát megtanulja. Ez csak úgy lehetséges, hogy agyában a neuroplasztikus hírvivő vegyületek 2-3 percenként szabadulnak fel a lelkesedésnek, boldogságnak köszönhetően, ami egy felnőttnél évi 2-3 alkalomra csökken. Az agyban való leghatékonyabb rögzülés és a tanult dolog beidegződése a játék, a boldogság, a buzgalom révén történik meg. Így mindent megteszek, hogy lelkesedésemet átvegye a gyermek a zeneórán.  Hiszen ő másol, utánoz. 

   Rögtönzött módszerekkel bátorítom, hogy azt a darabot még a kigyakoroltnál is jobban el tudja játszani.
Fontos hogy magam példaképpé váljak, és a külső nyugalmat, fegyelmezettséget, összpontosítást, ami nélkülözhetetlen a hangszerjátékban (talptól az ujjbegyig), minél mélyebben magamban is át kell élnem. Vizsgálom, van-e bennem feszültség? Ne adjam át a gyermeknek, hiszen ez őt terhelné.   Feladatomnak tekintem, hogy azt az átlényegülést, amit a zene, a művészet nyújt, szavak nélkül a növendék is megkapja, átélje. Ha ezt a hangszerén nem tudja, akkor énekkel, ha nem énekel, akkor tapssal, ha nem tapsol, akkor tánccal, ha nem táncol, akkor hallgatva a zenedarabot előadásomban, vagy felvételről.

    Szem előtt tartom, hogy a gyermek hamarabb érzi meg érzéseimet és gondolataimat, mint kimondott szavaimat. Mivel a világon nincsen fontosabb a szeretetnél, igyekszem ráhangolni magam a gyermek iránti feltétel nélküli szeretetre, tudásától, teljesítményétől függetlenül. „Bárhol legyünk, csak attól tanulunk, aki szeret bennünket” – Goethe.

   Ha felkeltettem figyelmét, érdeklődését, akkor 30 perc után megkapom a kérdést: „Már vége az órának?” 

Fogolyán Kristóf